|
Eddigi fellépők
Dés László

Dés László 1954. január 9-én látta meg a napvilágot Budapesten. Már fiatal korában érdeklődést mutatott a zene iránt, ezért szülei beíratták a Kodály Zoltán Ének- és zeneiskolába.
1963-tól 1971-ig zongoratanulmányokat folytatott, majd 1971-től 1973-ig a Bartók Béla Zeneművészeti Konzervatóriumban bővítette zenei tudását klarinét szakon. Ezután újabb hangszerváltás következett: a konzervatórium után felvételt nyert a Zeneművészeti Főiskola Jazz Tanszakára - szaxofon szakra.
Pályafutása során több együttesben is részt vett. Tagja volt a Dimenzió I. és II. felállásának, a Supergroup, a Budapest Big Band, a Trio Stendhal és a Jazz+Az együttesnek.
A fenti együtesekkel több jazz fesztiválon is részt vett a világ szinte minden táján: Lengyelországban, Svédországban, Indiában, Ausztriában, Finnországban, Franciaországban és Németországban is bizonyította tehetségét.
Persze a zenéje által nyújtott élményt nemcsak a közönség, hanem a szakmai zsűri is elismerte, melynek több díj formájában mutatta jelét, illetve a magyar állam is méltatta több rangos kitüntetéssel:
- 1988: Emerton-díj (A Hallgass kicsit című albumért)
- 1991: Liszt-díj
- 1994: Filmkritikusok díja - Az év filmzenéje (Sose halunk meg, Anna filmje)
- 1994: MAHASZ Arany Zsiráf-díj (Nagy utazás)
- 1994: Artisjus Huszka Jenő-díj - Az év zeneszerzője (Nagy utazás)
- 1995: Artisjus Huszka Jenő-díj - Az év dala (Olyan szépek voltunk)
- 1996: Színházi Kritikusok díja - Az év zenés darabja (A dzsungel könyve)
- 1996: Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztje
- 1999: MAHASZ Arany Zsiráf-díj - Az év filmzenéje (Jazz+Az: Kalózok)
- 2000: MAHASZ Arany Zsiráf-díj - Az év poplemeze, a legjobb hangfelvétel (Jazz+Az: Egynek jó)
- 2001: MAHASZ Arany Zsiráf-díj - Az év videoklipje (Dés László: Akarsz-e?)
- 2002: Az év filmdala (Dés-Bereményi: Vetkőzés - Valami Amerika)
- 2002: Budapestért díj
- 2003: Érdemes művész
- 2003: Magyar Jazz Díj - Az év jazz-zenésze

|